A baltás gyilkos kiadatásáról – (kivételesen) a kormány védelmében

Az interneten számtalan fórumon olvasni, hogy az ellenzéki sajtó vadul “kiosztja” a kormányt azért, mert kiadta az azeri baltás gyilkost Azerbajdzsánnak, ahol azonnal kegyelmet kapott, előléptették és nemzeti hősként ünneplik. Legutoljára TGM-től olvastunk egy írást, mely szintén bokszzsákként kalapálja a kormányt (ahogyan TGM-ről említettük is, a cikkei mondanivalójával 60%-ban nem értük egyet, viszont végtelenül inspiráló személyiségnek tartjuk, mondhatni, ő Magyarország lelkiismerete, tényleg tiszteletreméltó, amit csinál). Ezúttal szerintem ugyanakkor mellélőnek.

Az én helyzetképem ugyanis a következő (és maradéktalanul még kis szerkesztőségünkben sem értünk egyet e téren): adott egy állam, mely a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan magának követeli Hegyi-Karabah-ot (az állam északi részét). E területet az örmények katonai offenzívával elfoglalták, mindkét oldalon történtek tisztogatások a lakosság összetételét megváltoztatandó (amikor beavatkoztak, az örmények erre hivatkoztak). Az itt élők jelentős része örmény (95-98%-a). A terület elvesztését az azeriek azóta is nagy szívfájdalomnak tartják, ez az ő saját trianoni mantrájuk, amit notóriusan felhoznak, reggel este (látom, mert van azeri barátom – mindenben demokratikusan gondolkozik, csak ha felmerül a kérdés, kezdi villogó szemmel mondani a butaságokat, hogy az az ő területük, függetlenül a ténytől, hogy lassan nincs is azeri Karabahban). Ez tehát a háttér.

Amikor egy képzés keretein belül összezárnak egy azerit megy egy örményt Magyarországon – na, az hiba. Olyan ez, mintha egy a szíriai kormány és ellenzéki erőknek együttesen szerveznénk hadi oktatást.  Ezt valamiért persze nem vetették fel korábban – talán azért, mert akkor sem szokás baltával legyilkolni a másikat, ha nehezen tartom tolerálhatónak, amit csinál.

A “baltás nemzetvédő” Ramil Safarov

A kiadatás viszont szerintem más téma. A kiadatás esetén Magyarországon született egy ítélet – és ezt az ítéletet részben egy másik államban, jelen esetben Azerbajdzsánban hajtanák végre. Hasonló esetekben az állam garanciát kér arra, hogy az ítéletet végre is hajtják. Amennyiben a másik állam garanciát vállal, miért ne adnánk ki? Azért, mert “gyanakvóak vagyunk”, vagy, ahogyan TGM mondta, ez a realitás? Több érv is szól a kiadatás mellett.

Született egy nemzetközi jogilag kötelező megállapodás. Ilyen volumenű megállapodásokat csak végtelenül primitív helyeken rúgnak fel. A nemzetközi jog általában nem kikényszeríthető szabályokat tartalmaz (nem véletlenül van, aki emiatt nem is tartja klasszikus értelemben “jog”-nak). Nincsen tehát olyasfajta szankciórendszere, mint más jogágaknak: valamiért mégis be szokás tartani – azért, mert lejáratja magát az állam, amely nem így tesz. Nem a mi problémánk, ha egy másik állam nem tartja magát a jog írott szabályaihoz. Felhívnám a figyelmet a legutóbbi brit ügyre, amely Nagy-Britanniában a csapból is dőlt, komoly indulatokat kiváltva. A britek Abu Qatadát, egy terroristát akartak kiadni hazájának, Jordániának. Az illetőt nem ítélték el, mert nem volt elég bizonyíték, viszont szinte biztosan az Al Quaida tagja, Osama Bin Laden jobb kezének és szellemi pártfogójának tartották. Csakhogy Jordániában jó eséllyel megkínozták volna az illetőt “vallatás” közben. A britek garanciát kértek Jordániától, hogy nem ez a sors vár majd rá, és miután megkapták, ha a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság nem állítja le a processzust (mert a jordán garanciát nem találta elegendőnek), minden további nélkül kiadták volna. Végül utóbbi bíróság extra garanciákkal járult csak hozzá a kiadatás végrehajtásához 2012. májusában. Nem lehet a brit külpolitikát sem naivitással, sem az emberi jogok tiprásával vádolni: mégis elfogadták volna Jordánia garanciáját, minden további nélkül. Hogy miért? Azért, hogy az illető ne legyen brit földön.

És itt érünk el a második érvhez: Mi érdeke lenne a magyar államnak fizetni az élelmezését és tartását egy gyilkosnak?  Nyilvánvaló, hogy szólnak érvek mellette: magyar földön ne gyilkoljon senki. Ugyanakkor sem a sértett, sem az áldozat nem magyar, egy olyan konfliktus “áldozatai” ők, melyhez semmi közünk. Az érvelés, hogy a rossz, társadalomra veszélyes cselekmények ellen fel kell lépnünk, persze jogos – ez viszont pont annyira jogos, mint garanciát kérni és kiadni valakit. Pont ugyanolyan gyenge érvek mind a két oldalon, melyek nem feltétlenül oltják ki egymást. Ha én választhatnék, hogy az én adóforintjaimból a gyilkos létfenntartását (plusz tolmács, stb.) fizessük, vagy inkább rakjuk ki az országból garanciával (lelkük rajta, hogy mennyire lesznek primitívek, vagy sem), és fordítsuk értelmesebb dologra a pénzt, mondjanak cinikusnak, de az utóbbit választanám, mert hasznosabbnak érzem. Persze tény, hogy szívem szerint inkább egy állammal arrébb, az örményekhez küldtem volna, merő viccből, de ezt sajnos a jogszabályok nem tennék lehetővé.

Felmerül még egy kérdés: az azeri kegyelem ügye. TGM szerint egyértelmű volt, hogy az elnök kegyelmet ad. Szerintem pedig nem egyértelmű az eset. Európai fejjel gondolkozva azért nem, mert ilyen joga nincs és nem is lehetne neki. A kegyelmével egy magyar bíróság által hozott ítéletet bírál felül – csakhogy az azeri elnöknek hasonló szuverenitási jogköre nincsen – arra van nekünk egy elnökünk, Áder Jánosnak hívják. A magyar bíróság ítéletét egy azeri elnök nem helyezheti hatályon kívül, pusztán a nemzetközi jog szempontjából nézve, elvileg, nem adhat kegyelmet – hacsak erre nézve nincsen nemzetközi egyezmény a két ország között, mely hasonló jogot ad neki. Ennyi erővel például mi is adhatnánk kegyelmet a nemrég Romániában  a Mikó kollégium kapcsán bebörtönzött  személyeknek. Ugye, nonszensz lenne, még ha az ítélettel nem is értünk egyet. Nem szokás belenyúlkálni a másik országának szuverenitásába (elkövetjük néha mi is ezt a bakit, az is nagyon primitív szokott lenni, ld. például az állampolgársági vitát a környező államokkal). Persze, lehet mondani, hogy ez naiv gondolkozás – de egy olyasfajta gondolkozás, mely a jog talaján áll. És, ahogy mondani szokás – a jog erkölcsi minimum.

Meg lehet vizsgálni az érdeksérelem kérdését is. Az örmények megszakították velünk a kapcsolatot – ami ugyan Orbán Viktor “keleti nyitásában” lehet, hogy problematikus, ám miután ő Kínával van elfoglalva, igazság szerint érdektelen.

Úgyszintén szempont lehet a kiadatás társadalomra gyakorolt hatása: a büntetőjog terén egy-egy jogszabály elfogadásakor két lényeges elemet szoktak kiemelni. Egyrészt a normának a generális prevenciónak és a speciális prevenciónak is meg kell felelni. Ez azt jelenti, hogy egyrészt a társadalmat kell megóvni a hasonló cselekményektől, másrészt az egyént kell megakadályozni, hogy hazánkban hasonló cselekményt elkövessen. A kiadatás lényegesen egyiket aspektust sem sérti. Egyrészt a bűncselekmények száma nálunk nem lesz a kiadástól nagyobb. Másrészt az illető jó eséllyel nem fog hazánkban több gyilkosságot elkövetni.

Nem annyira egyértelmű az eset tehát. Vannak érvek mindkét oldalon, az eset kapcsán a kormányt bokszzsákként püfölni fölösleges. Ettől függetlenül egyébként, azon állítással, hogy a világban teljesen félrepozícionáljuk magunkat, a messzemenőkig egyet értünk, de ez már más téma.

Hans Castorp

Reklámok

3 thoughts on “A baltás gyilkos kiadatásáról – (kivételesen) a kormány védelmében

  1. “Született egy nemzetközi jogilag kötelező megállapodás.”
    Stimmel, a kérdés már csak az, hogy miért és hogyan született ez a megállapodás.
    A 2007. évi XIII. tv.56. § Magyar bíróság által jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtása más állam részére átadható.
    Tehát, átadható! Nem át kell adni, átadható!
    Mi lehetett az a nyomós ok, ami miatt úgy döntöttek Safarov ügyében, hogy a végrehajtást átadják az azerieknek? Hogy sokba kerül fogvatartása? ,
    “Figyelj, Alijev, sokba van nekünk ez a pacák, mit szólnál, ha nálatok ülné le a még visszalevőt?”
    ” Oké Viktor, az örök magyar-azeri barátságra tekintettel, hadd jöjjön:”
    Na ne…

  2. Ja és még valami.
    Már miért ne lenne joga az azeri elnöknek kegyelmet adni, ha már egyszer a pacák hazakerült. Ott már nincs magyar joghatóság.
    A Mikó kollegium ügyében elítéltek esetében Áder adhatna kegyelmet, ha a románok átadnák Magyarországnak a szabadságvesztés végrehajtását. Miért is ne?

Nem minden vélemény számít - a véleményeket szigorúan cenzúrázzuk, e helyütt véleményt csak a demokratikus keretek között lehet nyilvánítani!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s