Srećko Horvat: A pénzügyi válságtól az új nacionalizmus kibontakozásáig

forrás: http://www.magyardiplo.hu/

A minap Bukarestben A nemzeti kérdés Közép-Európában című konferencián felfigyeltem a szálloda liftjében a rendezvény terembeosztását tartalmazó, látszólag ártatlan információs táblára. A táblán egy kis Európa-térkép volt látható a következő feliratokkal: Berlin terem, Amszterdam terem, Párizs terem, London teremstb.. Mindez kifejezésre juttatta az európai gondolatban megnyilvánuló egységet és sokszínűséget. Van ennél jellegzetesebb kifejeződése az Európai Unió által megoldott nemzeti kérdésnek? Az országok boldogan és konfliktusok nélkül élnek egymás mellett, minden egyes terem a saját identitásával és tevékenységével; az egyik teremben esküvői rendezvényt, a másikban tudományos konferenciát, a következőkben valamilyen terméket promotáló kereskedelmi rendezvényt vagy egy fókuszcsoportos megbeszélést tartanak, és így tovább. És ami igazán nagyszerű: ki sem kell lépni a hotelből, minden helyben van.

arany hajnal Mindennek a kulcsát a Tirrén-tengeren 2012 januárjában zátonyra futott híres Costa Concordia tengerjáró különös esete adja meg. A hajó neve az európai népek egységét és a köztük lévő harmóniát jelképezte. Tizenhárom fedélzete volt, amelyek pontosan úgy, mint a romániai szálloda szemináriumi termei, uniós tagállamokról kapták a nevüket. A legfelsőbb fedélzet Lengyelország nevét viselte. Ez után következett Ausztria, Portugália, Spanyolország, Németország, Franciaország. A hajó gyomrának közepében volt az Európa átrium, amelyhez a London szalon, a Lisszabon diszkó, a Berlin bár kapcsolódtak. Lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy a Costa Concordián forgatták Jean Luc Godard Szocializmus című filmjét, aki ezzel a hajóval, vagyis nem egy csatahajóval vagy egy gyorsnaszáddal, hanem egy lassú járású, hatalmas luxus óceánjáróval kívánta a modern Európát szimbolizálni. Példaként említem, hogy a filmben Alain Badiou egy ürességtől kongó teremben tart előadást, s Patti Smith gitárral a kezében bolyong a fedélzeteken, de ügyet sem vet rá senki.

A sokkterápia a szélsőjobb kezére játszik

Így hát a Costa Concordia európai országok nevét viselő fedélzetei és Godard filmje a mai Európa valamiféle bemutatásának is értelmezhetők. Nincs igazi harmónia és egység, csak óhatatlanul a szerencsétlenséghez vezető hanyatlás és szétesés. Talán nem a Costa Concordia kapitánya volt az, aki a szerencsétlenség előestéjén drága bort kortyolgatva egy szépséges nő társaságában ütötte el az idejét. Ez az eset egyfajta metaforája az európai pénzügyi elit magatartásának. Nem hasonlít-e a Goldman Sachs, az Európai Központi Bank bankárainak, menedzsereinek, brókereinek viselkedése a kapitányéhoz, aki nem legeslegutolsóként, hanem az utasokat megelőzve hagyta el a hajót? A bankvezérek is mindig időben hagyják el a süllyedő hajót, és Görögországban, meg másutt Dél-Európában is magukra hagyják az embereket, hagyják őket megfulladni. Egyfelől, az Európai Központi Bank 2011 decemberétől több mint ezermilliárd eurót „szabadított fel”, de nem a lakosság, hanem a bankok megmentésére. Másfelől, Európa-szerte Görögországtól, Romániától Olaszországon át Spanyolországig, és Szlovéniában meg Horvátországban is folyamatosan tanúi vagyunk a sokkterápiás kezelésnek, vagyis a vaskezű megszorításoknak és a strukturális kiigazítások végtelen sorának.

E radikális neoliberális fordulat egyik következménye a szélsőjobboldal és a nacionalizmus megerősödése, amelyben mind hangosabban vesznek részt a munkások. Nem véletlenül hívják Munkáspártnak a csehországi szélsőjobboldali pártot, amely a romák ellen szervezett pogromokkal vált hírhedetté. Nem meglepő, hogy a legutóbbi görögországi parlamenti választások legnagyobb meglepetése a Sziriza mellett a marginális fasisztoid csoportból parlamenti párttá nőtt Aranyhajnal volt.[1] Ez a párt a bevándorlókat teszi felelőssé a görögországi válságért, s azzal vádolja őket, hogy a válságos időkben elorozzák a munkahelyeket a görögök elől. Végső soron megállapítható, hogy a pénzügyi válság hatására mind erősebbé válik a jobboldali és a szélsőjobboldali tábor.

Íme, e retorika egyik jellegzetes megnyilvánulása: „Teljesen megfosztottak bennünket a jogainktól. Mi csak arra vagyunk jók, hogy a nemzetközi tőke a hiteltörlesztés kamataival teletömje a pénzeszsákjait.(..) Hárommillió embernek nincs munkája. Ők meg vannak fosztva az elemi létfeltételektől is. A politikusok csak azon mesterkednek, hogy elrejtsék előlünk ezt a nyomorúságot. A körülmények nekik egyre kedvezőbben, nekünk meg egyre rosszabbul alakulnak. Amikor a sorsunkat a kezünkbe akartuk venni, akkor szabadságot, békét és jólétet ígértek nekünk. Mára ez az ígéret szertefoszlott. A mostani felelőtlen politika csakis népünk teljes összeomlásához vezethet.”

Nem tökéletes leírása-e ez a jelenlegi zsákutcás európai helyzetnek? A Szirizára vagy az Aranyhajnalra emlékeztet-e ez a diskurzus? A válasz bizonyára meglepetést fog okozni. A fenti sorok szerzője ugyanis nem más, mint Joseph Goebbels, és a Wir fordern (Követeljük) című cikkben olvashatjuk mindezt, amely 1927. július 25-én jelent meg a Der Angriff negyedik számában.2 Kezdetben jelentéktelen lapocska volt, amely a következő mottó alatt jelent meg: Az elnyomottakért, a kizsákmányolók ellen. A lap 1933-ban azután a Német Munkásfront napilapja lett. 1927-ben mintegy kétezer példányban jelent meg. 1933-ban példányszáma már megközelítette a százötvenezret, majd 1944-ben a háromszázhatezret.3 Ezen a mondaton ne lepődjünk meg, de szolgáljon figyelmeztetésként: „Mi csak arra vagyunk jók, hogy a nemzetközi tőke a hiteltörlesztés kamataival teletömje a pénzeszsákjait”. Állandó a munkásosztályra való hivatkozás (az újság a Munkásfront lapja) is. A német szélsőjobb, csakúgy, mint ma az Aranyhajnal, kezdetben teljességgel jelentéktelen és holdkórosok alkotta nevetséges csoport volt, amely a válságot kihasználva igyekezett támogatókat toborozni, de lépésről lépésre az európai totalitárius eszme hatásos fegyverévé lett.

Ma a szélsőjobb reálisnak tűnik

A 2008-as pénzügyi válság és az 1929-as válság közötti rokon vonásoktól és számos politikai, gazdasági párhuzamtól is függetlenül, nagy körültekintéssel kell eljárnunk, amikor a jelenlegi helyzetet összehasonlítjuk azzal a történelmi pillanattal, amikor a nácik megragadták a hatalmat. Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagyni, mennyire veszélyes lehet, hogy a jobboldal a pénzügyi válság közepette a nemzeti kérdést használja fel arra, hogy elterelje az emberek figyelmét a tényleges politikai, gazdasági és szociális problémákról. Ennek kapcsán Tiumo Vuorensola Iron Sky (Acélos égbolt) című, 2012-es humoros science fiction filmje kínálhat számunkra váratlan tanulságul. A film olyan nácikról szól, akik az 1945-ös vereség után a Holdra menekültek. Ott aztán űrhajóflottát építettek, hogy 2018-ban hódítási szándékkal visszatérjenek a Földre. Először, amikor két német visszatér a Földre, hogy megbizonyosodjék, minden rendben van-e a visszatéréshez, senki nem akar hinni nekik. Mígnem egy választásikampány-menedzser, aki kétségbeesetten igyekszik megtervezni a félreérthetetlenül Sarah Palint idéző nevetséges figura elnökválasztási kampányát, fel nem fedezi tényleges katonai erejüket. Ráébred arra, hogy pontosan a náci frazeológiát és diskurzust lehet a legkönnyebben válság idején felhasználni, és ezekkel az eszközökkel lehet további szavazókat megnyerni. A történet végén, amikor már késő, a menedzser rádöbben arra, hogy a nácik valódi nácik, akik a Föld leigázására készülnek.

Ez aztán visszavezet bennünket jelenlegi bajainkhoz. 1920 végén a gázkamrák és a nácik szörnyű tettei ugyanúgy science fiction forgatókönyvnek tűnt, mint manapság a Holdról érkező nácik inváziója. Ha ma túlzásnak is tartjuk, hogy párhuzamot vonjunk Goebbels diskurzusa és a modern szélsőjobboldali irányzatok között, szeretnénk felhívni a figyelmet két fiatal szerb munkanélküli színműíró minapi kísérletére. Azt akarták bebizonyítani, hogy Goebbels egyik írásának a felhasználásával akadálytalanul csatlakozni lehet bármelyik jelentős szerb politikai párthoz. 2012 áprilisában felvételüket kérték különböző pártokba, és Eszme, stratégia, mozgalom címmel kérelmükhöz csatolták az ország kultúrpolitikájára vonatkozó javaslatukat. A szöveget és annak eszmeiségét valamennyi párt szíves-örömest befogadta. A két szerb fiatal nem tett mást, csak néhány mondattal kiegészítve felhasználta és szerb kontextusba helyezte Goebbels 1928-ban keletkezett Tudás és propaganda című írását. Az egyik párt még hivatalos honlapján is megjelentette a szöveget.

Körülbelül ugyanakkor, hogy a szerb színműírók sikerrel bizonyították: napjainkban is használható a goebbelsi propaganda, egy horvát szélsőjobboldali párt nacionalisták részvételével nemzetközi kongresszust szervezett Zágrábban. A meghívott pártok között volt a közelmúlt neonáci gyilkosságaival összefüggésbe hozható német Nemzeti Demokrata Párt, a holokauszt tagadása miatt hírhedetté vált Nemzeti Front Franciaországból, és végül, de nem utolsósorban a Jobbik Magyarországról. A Jobbik a vendégszervezetek közül a legbizarrabb formáció, el szeretné érni annak az 1920-as trianoni békeszerződésnek a revízióját, amelynek alapján Magyarország elveszítette területének nagyobb részét, így Horvátország bizonyos részeit. Olyan helyzettel állunk szemben, amikor horvát nacionalisták azokat a magyar nacionalistákat hívják meg, akik a horvát területek jelentős részét vissza akarják tagosítani Nagy-Magyarországba!

A fasizmus mindig sikertelen forradalomhoz kötődik

Mindazonáltal hiba lenne, ha egyszerűen nevetnénk a szélsőjobboldal abszurd bakugrásain. Mit is tett Hans-Christian Strache osztrák politikus, a Mehr Mut für unser Wiener Blut (Bátrabban a bécsi vérért) és Zuviel Fremdes tut niemanden gut (A túl sok idegen nem jó) elhíresült szlogenek atyja, rögtön miután 2010-ben a bécsi helyhatósági választásokon megszerezte a szavazatok 26 százalékát? Szélsőséges társaival „csapatépítő tréningre” nem Berlinbe, a Reichstagba utazott, hanem Izraelbe, hogy szorosabb kapcsolatokat építsen épp a nácizmus üldözötteivel. Mi több: 2010 decemberében Jeruzsálemi kiáltvány címmel nyilatkozatot adtak ki, amelyben elismerik és támogatják Izrael jogát az önvédelemhez, továbbá hogy megvédje magát az iszlám terrorizmussal szemben. Majd Strache meghívására Ayoob Kara izraeli miniszterhelyettes Bécsbe látogatott.4

Ami viszont még ennél is érdekesebb: Bécsben, Hans-Christian Strache legszilárdabb szövetségesének a számban gyorsan gyarapodó szerb migráns közösség lépett elő. Hogy nyíltan felléphessen és uszíthasson egyes – az afrikai, a török és általában a muszlim – bevándorló csoportok ellen, Strache megalkotta a jó emigránsok csoportját, akik éppen most a szerbek. Nem kell meglepődnünk azon, hogy Anders Breivik egyik példaképe a szerb háborús bűnös, Radovan Karadžić volt. Ahogy ezt a Manifesto 2083 – Európai Függetlenségi Nyilatkozat címet viselő hitvallásában kifejti: „Elítélem a horvátok elleni atrocitásokat, és viszont, de azon erőfeszítéseiért, hogy megszabadítsa Szerbiát az iszlámtól, mindig tiszteletreméltó keresztes lovagként és európai háborús hősként tekintek rá és fogom őt tisztelni”.5

Az új típusú szélsőjobboldal erői napjainkban fáradhatatlanul építik mozgalmukat. És mielőtt szó nélkül elmennénk az abszurd csoportok mellett, emlékezzünk Walter Benjamin tanulságos megállapítására: A fasizmus mindig sikertelen forradalomhoz kötődik.

Mint láthatjuk, a jelenlegi pénzügyi válság, a kikényszerített megszorító intézkedések nem csak a pénzügyi elitnek teremtenek kiváló alkalmat a gyors tőkefelhalmozásra: ez a helyzet a táptalaja az új nacionalizmusnak is. A munkások jogaiért vívott küzdelem immár nem csak a baloldal privilégiuma. A jobb- és baloldal közötti különbség mindazonáltal egyértelmű és világos: a jobboldal az egyik országban zajló küzdelmet a másik ország munkásai ellen fordítja: a németet a görög ellen, az osztrákot és a görögöt a bevándorlók ellen, és így tovább, s a munkás-diskurzus, a szociális problémák felemlegetése csak ürügy, amelyet eszközként használ fel a hatalom megragadására.

Ám a hajdani szélsőséges és marginális csoportok mára legitim politikai erőkké váltak, törvényes pártokká nőtték ki magukat. A görög Aranyhajnal esete már nem kivétel, hanem maga a szabály. A náciknak nem kell a Hold sötét oldalán rejtőzködniük, zavartalanul és nyugodtan élhetnek a Földön.

Ezért nem csak a Szirizára, hanem egy erős és egységes európai baloldalra is szükségünk van.

A szerző a 2008 óta nyaranta Zágrábban megrendezett Subversive Film Festival egyik szervezője.

Angolból fordította: Forgács András


[1] Arról, hogy Görögországban a fasiszták miként erősödtek meg fokozatosan, lásd Spyros Marchetos: Golden Dawn and the rise of fascim [Az Aranyhajnal és a fasizmus megerősödése], The Guardian, 2012. június 9.

2 Joseph Goebbels We demand [Követeljük] cikkét angolul lásd: http://www.calvin.edu/academic/cas/gpa/angrif05.htm

3 Lásd Russel Lemmons: Goebbels and Der Angriff [Goebbels és a Der Angriff], University Press of Kentucky, 1994. A szerző részletesen elemzi, hogy miként használta fel az újságot Goebbels arra, hogy a náci eszméknek támogatást szerezzen.

4 Bővebben lásd Azriel Bermant: A dangerous and irresponsible alliance [Veszélyes és felelőtlen szövetség], The Jerusalem Post, 2011. december 8.

5 Anders Breivik Kiáltványának teljes szövege itt olvasható:

http://info.publicintelligence.net/AndersBehringBreivikManifesto.pdf

Jól nézzük meg ezeket a kedves, jóravaló, szimpatikus, elegáns, joviális arcokat…

Ahol rend van, minden tervszerűen halad

…ők voltak a belorusz választás ellenőrei. Egy olyan választásé, ahol az adatok szerint a részvétel 75%-os volt, és ahol a társadalom egyöntetűen megszavazta a jelenlegi hatalmat (talán kilencvenvalahány százalékosan), illetve ahol ellenzéki párt nem jutott be a parlamentbe, olyan nagy az egyetértés, minden csalás nélkül, persze.

Majd amikor a választások jönnek 2014-ben, az irántuk érzett tisztelettel érdemes viselkednünk azon választási ellenőrök felé is, akik egy végletekig eltorzított választási rendszerben “felügyelik” majd, hogy minden “rendben” folyjon.

Egy nagy tanulság van: az emberek önállóan nem hoznak morális döntéseket. Azokat a társadalmak, az emberek összessége hozzák meg helyettük, az egyénre ilyen felelősséget hárítani nem lehet. Ha a társadalmak nem hoznak ilyen döntéseket, mintegy minimum értékként deklarálva azokat a hétköznapokban, az emberek idővel minden morális tartásukat feladják.

Hans Castorp

Ps Nem mellesleg ennek egyik előszele általában az apolitikus attitűd, ami a hasonló országokban megtalálható. Hányszor halljuk, “engem nem érdekel a politika”. Ez alapvetően az esetek jelentős részében nem igaz, ugyanakkor egy féldiktatórikus országban az emberek stimulálják magukat arra, hogy ne érdekelje őket a politika. Ez a nihil vezet majd a fenti képen kedvesen tűnődő hölgyek erkölcsiségéhez, rövidebb távon, mint azt gondolnánk. A kommunizmusban sem érdekelt senkit a politika valamilyen oknál fogva, csak enyhe félmosollyal kezelték. Csak engem hagyjanak békén, tanuljunk meg elvegyülni…

Új Gárdonyi sorozat

Talán már olvasóinknak is feltűnt, de gondoltuk, érdemes ettől függetlenül megemlíteni, hogy a Kossuth kiadó kihozott egy új Gárdonyi sorozatot. Érdekes, hogy a sorozatot a Metropol (!) újság is támogatja, társkiadó vagy ki tudja mi, mindenesetre a neve ott van az első lapon.

Tulajdonképpen ez lényegtelen is, két dolog érdekes szempontunkból: egyrészt a könyvek szépen néznek ki, másrészt az első kötetet sikerült megvennünk 590 (!!) forintért. A további kötetek 1600 forint körül lesznek. Ha találkoznak vele, érdemes beruházni. Az Ábel és Esztert már elolvastuk, nem grandióz, de kedves…

Hans Castorp

Megtaláltuk ezt a gyöngyszemet – elképesztű burjánzása ez a magyar agynak

Csodálatos anyanyelvünk a kezdettől fogva gondolataink, érzéseink, szellemiségünk, egyszóval létünk kifejezője, meghatározója.
Honnan származik, honnan származunk?
Az Egyiptomi Ősmagyar Nyelv című könyvben az egyik ősi gyökerét mutatjuk be. Nevezetesen…a Nílus-parti ősmagyar írás alapjairól, és annak gyakorlatban is bemutatott alkalmazásáról, a Szentpétervári Papirusz 1115, közismert nevén a Hajótörött története című középbirodalmi tekercs közvetlen magyar nyelvű hangzósításáról szól ez az 1016 oldalt számláló könyv. Eredetileg kézikönyvnek indult, de a tekercs meglepő tartalmának megvilágítása további fejezetek sorát tette szükségessé.
Ismételten bebizonyosodott, hogy az ősi írás alapja a hieroglifák kép és hangértékének megbonthatatlan egysége volt, rendszerük összetett, fonetikus képírást eredményezett.
Mi – magyar anyanyelvűek – kivételes helyzetben vagyunk, mert számunkra nemcsak a magyarul kimondott hieroglifák látványa és nemzetközileg általánosan elfogadott hangértéke esik egybe, hanem a többi között szavaink képzése, ragozása, nevezetesen a párját ritkító igeragozásunk, a tárgyeset, a többes szám kezelése, a birtokviszonyok, a számneveink, valamint mondatszerkezeteink építkezése is azonos az ősi, Nílus-parti használatukkal.
Megállapíthatjuk, hogy a Nílus partján, az írás kialakulásától kezdve a kultúrájukat elsöprő későkorig bizonyíthatóan nyelvünk ősén, azaz az ősmagyar nyelven beszéltek, énekeltek, írtak és számoltak.
Hatalmas feladat áll előttünk, hiszen egyedül ránk – magyar anyanyelvűekre – vár a Nílus-parti képírás valós tartalmának elolvasása, az ősi, teljességében mindmáig ismeretlen kultúra feltárása.
A megoldás kulcsa a kezünkben, a kapu tárva-nyitva…

Társainknak, követőinknek útravalóként ezt a könyvet ajánljuk.

Az útdíj is málnásként vonz minket…

…és hát oly édes is lenne belenyalni ebbe a fincsibe is, ahogyan mostanság annyi fincsibe belenyaltunk már, ott lebegnek lelki szemeink előtt a pajkos érett málnaszemek, hisz annyira jó a mi kis vagány kelet-európai easternünkben csapatni, mackóruhában is berúgni a kocsmaajtót és a sáros mancsainkat az asztalterítőbe törölve büfögni egy jót, és fröcsögve zabálni: mááálnaaa. Ha pedig pénzről van szó, különösen jó móka rablólovagként körbe-körbe futva az országban kirabolni a “mormonokat”, az indiánokat, az amisokat, és mindenkit, aki jól láthatóan nem “mi” vagyunk, mit zavar egy-két növény itt-ott, ez a Yellowstone, de legalábbis a Hortobágy, mi meg mackók vagyunk, nem holmi ürgék.

Ennek a tökkelütött attitűdnek a legmókásabb megnyilvánulását láthattuk a közelmúltban a tévében, amikor XYZ államtitkár (ezúttal egy másik XYZ, mint legutoljára, nevezzük őt XYZ2-nek, bár lehetne R2D2 is, valószínűleg ő is még a prototípus szériából származik, láthatóan nem fejlesztettek rajtuk sokat) kijelenti, hogy kell ugye úthasználati díj (rendben is van ez, végülis), de mivel az összege igen magas lesz már jövőre, hát megpróbálják elérni, hogy a külföldiek magas, a hazai fuvarozók alacsony díjat fizessenek.  Talán még a kulcsszót is kimondja, hogy “megkülönböztetjük” vagy “diszkrimináljuk” a külföldieket. “Majdúgycsináljukhogy…” (háttérben pedig a szomszéd ketrecből hallatszik: ajjbefinomezamálna, hhmmm, eszek még kicsit, jújdefinom).

Nos, újfent megjegyeznénk: ha diszkrimináljuk a külföldieket, az EU alapvető szabályaival megyünk szembe – hasonló, állampolgárságon alapuló diszkrimináció nem bevezethető, nem konform az uniós joggal (de talán még a hazaival sem), fennállta esetén ismét eljárást fognak indítani ellenünk. Fincsi a málna, de túl drága. Arról már nem is beszélünk, hogy ez egy olyan málna, ami körül már megint botrány van, hiszen a málna beszerzése is kissé zavaros, mondhatni panamaszagú a málna. Kétoldalról is dugnánk bele tehát fejünket a guillotine-ba, már amennyiben erre lehetőségünk lenne, így inkább két guillotine-t használunk egyszerre, nyakunkat nyújtogatva. A kérdés harmadik oldala, és ez Magyarországon mára már jól látszik: a protekcionizmus nem megfelelő válasz a gazdaság problémáira. Nem a málnásra kellene, hogy fájjon a fogunk, hanem egy 500 milliós piacon kellene telíteni a termékeinket. 10 millió ember szinte nem piac egy ilyen térben, és a málna is keserű lesz idővel.

Fura egy mackó ez a kormány, ennyire mazochista mackót keveset találni, még Kelet-Európában sem mindennapos. Addiktív ez a málna.

Hans Castorp

HATVANY LAJOS: AZ ÚRI HÖLGYHÖZ

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 16. szám

Szüllõ Gézának hálás tisztelettel ajánlom

Ki vagy te márványkeblû szûz? Ennyit tudok még a versbõl könyv nélkül. A többit csak látom: viharos, sötét tenger, égõ csillagfény… amíg lassan-lassan szavak is kibontakoznak a képchaoszból:

Tengervész… csillagtüz… márványkebel…

Méltóságos, mély harangkongású szavak, melyek mintha delejes erõvel vonzanák egymást, egyszerre csak sorokba futnak össze:

Fürtidben tengervészes éj
Szemekkel, mint a csillagtûz,
Hol annyi gõg és annyi kéj
Ki vagy te márványkeblü szûz?

Aztán még csak arra emlékszem: Hah! gõgös Goneril.

Az így aposztrofált úri hölgynek, tudvalevõleg az volt a baja, hogy nem beszélt magyarul, magyar létére.

Hogy örült volna, mi nagy jó urunk Vörösmarty Mihály, ha adatik néki velem olvasnia egy úri hölgy levelét, melyet az legutóbb egy fiatal magyar íróhoz intézett. Bizony, nagyot fordult a világ sora Vörösmarty óta. A modern úri hölgy azt veti a modern magyar írók szemére – bár tudja, hogy sokan közülök rendkívül tehetségesek s bár mindannyiok együttmûködését figyelemmel és érdeklõdéssel kíséri – hogy nem eléggé magyarok.

Ez a fõ vádja. Van más is, több is. Az újságokban, itt is, ott is, mind olvastuk már. Csakhogy ami közhelynek látszott amíg vezércikkgyártók brutális, nehéz tolla lapította szét, ha élénk sercenésû nõi toll hegye fogja föl, gondolkodóba ejtõ megjegyzéssé élesül. Mihelyt a nyomtatott betûk ólomkamráiban fakult szónoki általánosságok erre a lila levélpapírra menekültek s finom erû nõi kéz feledi rajtuk halk rózsaszín árnyát, ott fölfrissülnek és fölélénkülnek szemlátomást.

E folyóirat hasábjain nem egy polémia zajlott le – nálamnál sokkal különbek, magam is néhányszor, megvitattuk a ma és tegnap örök vitapontjait. Oly kimerítõen, annyiszor és oly unos-untig, hogy a Nyugat köreiben kezdõdött már az a megnyugtató balhit terjedezni:

– Ah! errõl szólni sem érdemes. A mi ügyünk, nyert ügy. Legföllebb az irigység, az elfogultság szólhat még ellenünk.

Korai elbizakodás. Íme: a nõi finomság és mûveltség, a méltányos megérteni kívánás, a fölényes pártonkívülállás, sõt jóakaratú érdeklõdés jelenti be nékünk, egy egész kiváltságos társadalmi osztály nevében, amely különben ugyancsak kiveszi részét ez ország életébõl, hogy a mi munkánkban nem számíthatunk az õ segítségükre. Kissé csüggesztõ a dolog. Kissé – nem nagyon. Egyszerûen azt a tanulságot kell levonnunk, hogy a mi számunkra elintézett kérdések a nyilvánosság számára még nem azok – hogy nekünk folyton résen kell lennünk s hogy százegyszer is el kell mondanunk, amit százszor elmondottunk már.

Amikor Vörösmartyék a magyar társadalmat meggyõzték arról, hogy magyarul igenis érdemes írni, mennyivel nagyobb feladat elõtt álltak, mint mi, akik számára csak a tallózás maradt: annak bizonyítása, hogy minden nemzedék a maga módján írhatja meg a maga magyar mondanivalóját.