A life apart – Film a haszid zsidókról. Küzdjünk kultúrával az agresszió ellen

Manapság, mikor nagykorú demokráciánk elérte azt a “fejlettségi fokot”, hogy a tisztes állampolgárok tömegesen, nagy örömmel és teli szájjal zsidóznak, cigányoznak, idegenszívűznek és liberállibilsiznek (akármit jelentsen is e szó) bármerre is járnak, úgy, hogy jelentős részük az érintett kisebbségek tagjaival sohasem találkozott (mondhatni, a zöldségestől a kisboltig átérve érdemes köpködni kicsit valakit, ha mást nem, verbálisan legalább, mert az jólesik), a nagy tiltakozásunkban elsikkadunk egy dolog mellett.

Amellett, hogy érdemes a sokat szidott kultúrákat megismertetni, ugyanis a gyűlölet legfőbb alapja a tudatlanság. Nem elég pusztán tiltakozni – az édeskevés, és önmagában fölösleges is (ettől függetlenül persze ott leszünk a szerdai megmozduláson, mert ez is fontos). A tévedések alapja a szűklátókörűség, tanulatlanság, a perspektíva hiánya, az alapvető összefüggések nem ismerete. Nos, a tudatlanság eloszlatásának egyik érdekes, hasznos, mi több, akár élvezetes eszköze lehet, ha vesszük a fáradtságot (szerintünk érdemes!) és leülünk megnézni, hogyan élnek New Yorkban a haszid zsidók (a film angol nyelvű, ha valaki nem ért angolul, esetleg érdemes feliratot letölteni hozzá, ha talál). Mint ismeretes, a több, mint tízmilliós városban hozzávetőleg egymillió (!!!) zsidó van. Köztük persze számos különböző közösség létezik, a haszid ortodoxok csupán az egyik közülük. Léteznek liberálisabb elveket való csoportok is, természetesen, mint például a reformzsidók. Viszont a  zsidó vallás alapvetései megtalálhatóak a filmben, ráadásul reális is: nem elfogult, a külvilággal való kapcsolat problematikáját is körbejárja.

Még egyszer kiemelnénk: érdemes rászánni időt a filmre, és végignyomogatni a youtube-on a részeket, esetleg letölteni valahonnan, mert általa jobban meg lehet érteni ezeket a “különös” embereket. Ez még akkor is igaz, ha a magyar zsidók jelentős része neológ és nem ortodox –  legáltalánosabb elvek szintjén ez ugyanis nem változtat sokat, maximum azon, hogy halványan nyitottabbak a többségi társadalomra, és minimális reformokat vezettek be az istentiszteleteken.

A másik, amit fontos tudni: Magyarországon is ilyen világ volt, pl. a filmben emlegetett szatmar haszidok Szatmár után kapták a nevüket. Itt ugyanakkor az ortodox zsidók 95%-át megölték, ez a kultúra  gyakorlatilag teljesen elpusztult.

Hans Castorp

Advertisements

Nem minden vélemény számít - a véleményeket szigorúan cenzúrázzuk, e helyütt véleményt csak a demokratikus keretek között lehet nyilvánítani!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s