Betyárszívű vagyok, betyárszívű

Forrás: http://helyitema.hu/bulvar/36903

Pintér Tibor: Nem kell nekünk Zorró! (Szerző: FeM)

Pintér Tibor: Nem kell nekünk Zorró!

 

Az angoloknak ott van Robin Hood, a mexikóiaknak Zorró, nekünk pedig Rózsa Sándor és Sobri Jóska. Pintér Tibor szerint a magyar betyárok a mi népi hőseink, legendás alakok, rablók és mesehősök egyszerre. Lovas nemzet lévén, a betyárok az országimázsnak is fontos részei.

– A magyar betyárok megítélése nem egységes, egyes történészek szerint elvetemült rablók voltak, akik fosztogattak és rettegésben tartották a népet. – meséli Pintér Tibor, aki Az utolsó betyár című darabban a címszereplőt formálja meg. – Miközben a betyárokra itthon bitófa vagy börtön várt, Párizsban már színházi darabokat írtak róluk, a külföldi írók ugyanis meglátták a lehetőséget a magyar betyárok romantikus figurájában. Annak ellenére, hogy itthon üldözték őket, a nép valamiért elfogadta és legendássá tette alakjukat, és a nép hangja mindig erősebb, mint a politika vagy a hatalom. A pozitív megítéléshez valószínűleg hozzájárult, hogy a betyárok a nép fiai voltak, akik olykor, Robin Hood-hoz hasonlóan a szegények között osztották szét a gazdagoktól rabolt vagyont.
Pintér Tibor szerint nem helyes, hogy megfeledkezünk a magyar betyárokról, és más nemzetektől veszünk kölcsön hősöket. – Rosszul vagyok, amikor hallom, hogy itthon bemutatnak egy külföldi hősről szóló darabot. Minek? Annyi legendás, híres alakja van még a magyar történelemnek, feldolgozásra váró témák, történetek, hogy nem kell nekünk Zorró figorájához nyúlnunk, ha hősöket akarunk a színházban látni.
Pintér Tibor szívéhez a betyárok különösen közel állnak, a színész köztudottan kiváló lovas, a betyárok legendája pedig már gyermekkora óta foglalkoztatja.
– Veszprémi fiú vagyok, édesapám sokszor elvitt kirándulni Ördög rétre, a bakonyi betyárok egykori búvóhelyére. Itt szívtam magamba a bakonyi levegőt, és vele együtt a bakonyi betyárok legendáit. A történelem iránti rajongásom azóta is megmaradt, a Lovas Színházban éppen azért választunk ilyen témájú előadásokat, hogy egy-egy darab erejéig kosztümbe bújhassunk, ez a mi kis kosztümös játszóterünk. Másrészt, ha a mai korral akarjuk párhuzamba állítani a betyárokat, úgy érzem, mi művészek vagyunk az utolsó betyárok, szélmalomharcosai egy küldetésnek. Egy művésznek az a feladata, hogy a saját eszközeivel próbálja gyógyítani a nép sebeit, visszaadni a becsületét, az öntudatát.

Komment:

A kékszemű betyár sarkantyúját hozzávágja a másik sarkantyújához, majd betyárosan felszólal: – Gyere Zorro, gyere… Fogja a cetlit, ráírja ( rovásírással) a felszólító levelet a párbajra… Gondolja egy spanyolból veszekedett álarcos arisztokrata tanulja meg a rovást… Főleg, ha már Mexikóban kaszál, mindenképpen legyen mersze kiállni egy betyárral… Még akkor is, ha szőke kék szemű…… Betyár vagyok, Sobri vagyok, Rózsa Sándor vagyok…

Egyébiránt ezzel nem is lenne baj (már a  cikkben megfogalmazott témát illetően, vagyis, hogy nem árt, ha tudjuk, ki volt Rózsa Sándor vagy Sobri Jóska). Mi csupán a csöpögős álmagyarkodást nehezményezzük…  Hiszen gondoljunk csak Móricz Zsigmond könyvére például, Rózsa Sándorról, ami nagyon jó kis irodalom (“Rózsa Sándor a lovát ugratja”, és “Rózsa Sándor összevonja szemöldökét”. A legutolsó két műve volt, eredetileg trilógiát tervezett), azonban ezeknek semmi köze ahhoz a kapkodáshoz és erőltetett karakterológiához, amit a magyarra erőltetnek.

Fontos, hogy az autentikus népi kultúrát, meg a népi témájú magaskultúrát (lásd Petőfi, Arany és az említett Móricz) ne keverjük össze a népieskedő, díszmagyarkodó giccsel! Úgy tűnik, úton útfélen a nagy magyar szellemet próbálják felidézni. Holott tény, hogy sokkal jobban ismerik Zorrót, és Robin Hood-ot, mint Sobri Jóskát. Az európai kulturális kánonban ezek benne vannak, és beleépültek a mi kultúránkba, tudásunkba is. Az, hogy most ezt egy huszárvágással igyekeznek egy betyár kultúrára leváltani, nem egy konzekvens gondolkodás. Az, hogy említést nyernek ezek a magyar “hősők” egy dolog, csak ne akarják mintegy előtérbe helyezve átértékelni az eddigi tudást.

Dorianna Gray

P.S.: Ezek a kérdések egyébként már nagyon régen felmerültek… Petőfi nyomán az 1850-60-as években “elözönlötték” az országot a népieskedő fűzfapoéták, ami Arany Jánost és Gyulai Pált (aki elsősorban irodalmárként vált ismertté, de amellett maga is író-költő volt) is egészen kétségbe ejtette. Igen, különböző palóc, meg őrségi, meg székely nyelvjárásban író tájköltők bukkantak fel. Ezzel szemben fogalmazta meg Arany meg Gyulai az egyetemességre igényt tartó népies klasszicizmus normarendszerét, az arisztotelészi mimézis elvére alapozva. A legfőbb modellt e tekintetben Petőfi és Arany munkássága jelentette.

Reklámok

Nem minden vélemény számít - a véleményeket szigorúan cenzúrázzuk, e helyütt véleményt csak a demokratikus keretek között lehet nyilvánítani!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s