Sötétkék nylonköpenyről álmodom … – az egyenruhába csomagolt egyenlőtlenség-

Sötétkék, krétaportól elborított nylonköpenyről álmodom még ma is…

Néha arra gondolok, hogy ezek a csúnya kommunisták biztos azt akarták, hogy mindenki nézzen ki rosszul, mindenki öltözködjön nylonba. És akinek nem volt otthon kisvonata, az az iskolában azt hihette a sok egyenköpenyt látva, hogy a másiknak sincs kisvonata, és nyugodt volt. Akinek meg volt kisvonata otthon, az azt gondolta az egyenköpenyt látva, hogy mindenkinek van kisvonata.

De íme ismét megtalálták a módját, hogyan higgyünk el megint olyat, ami nincs, az egyenlőséget. A kommunizmusban kinevelkedett Rózsa asszony nagyon szerethette a kisiskolás köpenyét. Mert Rózsika elhitte hogy a Marinak is van otthon 3 babája. És különben is kommunizmus ide vagy oda…egy leendő banánköztársaság igenis hitesse el magával, hogy egyenlőség van..hitesse el egypár Köpennyel….sőt hordjon mindenki köpenyt…

Hiszen jó ez, mert .a nylon elfedi a különbségeket, mondja a magyar iskolások jótevője…Igen, gondoljuk mi elbódulva a jövő csodálatos vizíójától. Majd elfelejtik , hogy mi van a köpeny alatt…hiszen a köpenytől megtelik a gyomor….hiszen a köpenytől mindenki keresztény színmagyarrá válik, nem lesz se cigány, se meleg, se zsidó..nem lesz többé se szegény, se gazdag……köpenyt mindenkire!!!

No de ebből az elméletből kiindulva, a kukásoknak akkor miért nem adnak öltönyt vagy a politikusokra kukásruhát? Végül is mind a kettőnek koszos a keze… meg hadd higgye a kukás amíg dolgozik, hogy őneki is van autója, háza, kertje, rózsája. Hiszen neki is volt  köpenye..anno elhitte, hogy mindenki egyforma.. .Miért pont most ne?

Dorianna Gray és  Hans Castorp

Mi is tiltakoztunk a nagyon felháborodott nénikkel együtt

Ahogyan tegnap jeleztük is, kimentünk a szerdai tiltakozásra, melyet a szélsőségek terjedése ellen tartottak. Morfondíroztunk egy darabig rajta, vajon érdemes-e írni az eseményekről. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy egyik szervezőt csak sikerült bizonyos “feketeruhásoknak” bántalmazni, azt gondoljuk, talán egy bejegyzést megér beszámolni a történtekről. Merthogy mi is történt? Háááát, leginkább semmi. Egy újabb, közepes érdektelenségbe és büszke amatőrizmusba hajló eseményen voltunk jelen, a külvilág igen erős közönye mellett, persze.

Szigorúan nem reprezentatív felmérésünk szerint a jelen lévő maximum pár ezer ember jelentős része a DK és az MSZP pártkongresszusok aktív, 60 feletti résztvevői, akik gyakorlatilag az összes hasonló megmozduláson ott vannak, hiszen ukázban van kiadva, hogy ott kell lenni – ugyanezt a típust ismerjük a jobboldalról is, szoktuk is látni őket, hiszen ők ülnek pl. a választási bizottságokban négy évente. Az internacionálé éneklés persze ilyenkor elmarad, ami kicsit furcsa lehet a felháborodott kisnyugdíjasoknak, de hát ez van, nem otthon vannak. A frázisok kántálása pedig kissé kínos volt, legalábbis mi annak éreztük. Sajátságos volt az is, amikor a tíz-húsz ellentüntető is elkezdett “kajabálni” – a hangok szinte teljesen ugyanolyanok voltak. Most egyébként mintha az ellentüntetők is csak a “C” csapatot küldték volna – a mocskos zsidózó fogatlan öregúrtól a feketébe öltözött, nagyon gnóm, igazából rém szerencsétlen és sajnálatra méltó húszas éveiket  is hajlott háttal taposók mellett a hosszú hajú családapákig bezárólag.

A másik érdekes kérdés, hogy rajtuk kívül szép számmal jöttek velünk romák is, szerencsére. Itt ugyanakkor azon morfondíroztunk el, vajon mennyiben szerencsés, ha egy társadalomban mindig azoknak kell tiltakozniuk, akik érintettek valamilyen kérdésben: zsidóknak az antiszemitizmus ellen, romáknak rasszizmus ellen, melegeknek a melegverés ellen, stb.

Szerintünk érthető, hogy egy hasonló eseményen kevesen vannak: nincs mögötte egy széles társadalmi támogatottság. Ugyanakkor pl. a Milla mögött elvileg lenne. Hol vannak azok a civil csoportok, amik egy hasonló rendezvényt meg tudnának szervezni?

És még egy utolsó kérdés: hol vannak azok a csoportok, amelyek valódi értékeket közvetítenének? Hol van egy olyan baloldal, ami nem kommunista, nem posz-kommunista, nem csak az egyre fogyó kisnyudíjas törzsgárdára és a könyöklő párharcosokra épít, hanem vállalható üzenete van? Kíváncsian várjuk e téren, mi lesz a Negyedik Köztársaság mozgalomból (előre jeleznénk viszont, h. a képviselők visszahívását antidemokratikus butaságnak tarjuk, márpedig a weboldaluk szerint úgy tűnik, mintha ezt támogatnák).

És hol van pl. a Fidesz alternatívája a jobboldalon: látjuk, utóbbiból egy szélsőséges párt lett. De hol van egy valódi konzervatív párt, visszafogott jobboldali értékekkel? A pártból sikerült félreállítani a józanabb, mértékletesebb hangokat (ld. pl. Pokorni Zoltán mit mond folyamatosan az oktatás átalakításáról). Miért képtelen a társadalom megfelelő önszerveződésre?

Amikor Orbán Viktor félázsiai népségnek hívja a magyarokat (amin mindenki fölháborodott, pedig tulajdonképpen a háborgók folyamatosan ezt mondják. Mi a magunk részéről inkább a kijelentés rasszista üzenetét tartjuk problematikusnak, a tartalommal, legalábbis azzal, amit mondani akart, egyet értük), pontosan erre gondolt. Arra, hogy az erőpolitika az, ami errefelé dívik, mert az alulról jövő ötletek a szervezésképtelenség következtében elhalnak. Elhalnak az agresszió, a “gáncsolgatás” és a tolerancia hiánya miatt. Ezért néz úgy ki a magyar politikai térkép, ahogy: legyalulva, perspektíva nélkül. Hogy persze mennyire etikus egy miniszterelnöknek, aki ráadásul jelentős részben tehet a dolgok rosszabbra fordulásáért, hasonló kifejezéseket használni a saját népére, már kérdéses. Bárhol Nyugat-Európában nyilvánvaló, hogy le kellene mondania. Ugyanakkor tény és megállapítható, hogy a magyarok nagy általánosságban autoriter módon gondolkoznak, és szükségük van egy  autoriter “uralkodóra”. Ezzel csak az a baj, hogy a világ ezt a rendszert már nem tolerálja, meghaladott, sőt, kimondottan a fejlődés útjában áll.

Hans Castorp

A life apart – Film a haszid zsidókról. Küzdjünk kultúrával az agresszió ellen

Manapság, mikor nagykorú demokráciánk elérte azt a “fejlettségi fokot”, hogy a tisztes állampolgárok tömegesen, nagy örömmel és teli szájjal zsidóznak, cigányoznak, idegenszívűznek és liberállibilsiznek (akármit jelentsen is e szó) bármerre is járnak, úgy, hogy jelentős részük az érintett kisebbségek tagjaival sohasem találkozott (mondhatni, a zöldségestől a kisboltig átérve érdemes köpködni kicsit valakit, ha mást nem, verbálisan legalább, mert az jólesik), a nagy tiltakozásunkban elsikkadunk egy dolog mellett.

Amellett, hogy érdemes a sokat szidott kultúrákat megismertetni, ugyanis a gyűlölet legfőbb alapja a tudatlanság. Nem elég pusztán tiltakozni – az édeskevés, és önmagában fölösleges is (ettől függetlenül persze ott leszünk a szerdai megmozduláson, mert ez is fontos). A tévedések alapja a szűklátókörűség, tanulatlanság, a perspektíva hiánya, az alapvető összefüggések nem ismerete. Nos, a tudatlanság eloszlatásának egyik érdekes, hasznos, mi több, akár élvezetes eszköze lehet, ha vesszük a fáradtságot (szerintünk érdemes!) és leülünk megnézni, hogyan élnek New Yorkban a haszid zsidók (a film angol nyelvű, ha valaki nem ért angolul, esetleg érdemes feliratot letölteni hozzá, ha talál). Mint ismeretes, a több, mint tízmilliós városban hozzávetőleg egymillió (!!!) zsidó van. Köztük persze számos különböző közösség létezik, a haszid ortodoxok csupán az egyik közülük. Léteznek liberálisabb elveket való csoportok is, természetesen, mint például a reformzsidók. Viszont a  zsidó vallás alapvetései megtalálhatóak a filmben, ráadásul reális is: nem elfogult, a külvilággal való kapcsolat problematikáját is körbejárja.

Még egyszer kiemelnénk: érdemes rászánni időt a filmre, és végignyomogatni a youtube-on a részeket, esetleg letölteni valahonnan, mert általa jobban meg lehet érteni ezeket a “különös” embereket. Ez még akkor is igaz, ha a magyar zsidók jelentős része neológ és nem ortodox –  legáltalánosabb elvek szintjén ez ugyanis nem változtat sokat, maximum azon, hogy halványan nyitottabbak a többségi társadalomra, és minimális reformokat vezettek be az istentiszteleteken.

A másik, amit fontos tudni: Magyarországon is ilyen világ volt, pl. a filmben emlegetett szatmar haszidok Szatmár után kapták a nevüket. Itt ugyanakkor az ortodox zsidók 95%-át megölték, ez a kultúra  gyakorlatilag teljesen elpusztult.

Hans Castorp

Zárjuk be az összes magyar fesztivált….

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a normális magyar fiatal nem drogozik, és nem keveredik drogosokkal a deviáns fesztiválokon. Ettől még a kormányzat által támogatott módon válhat alkoholistává.

Ki ne álmodna egy olyan álomállásról, ahol csak önfeledten kell hülyeségeket beszélnünk, és ezért pénzt kapunk, nem is keveset, ráadásul közpénzből? Újabb példaképünk ezen a területen Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrás Minisztériumának szóvivője, aki megfejtette a magyar fesztiválkultúra nagy titkát. Vannak a rendes fesztiválok a normális fiataloknak, ahol a résztvevők maximum seggrészegre iszák magukat, majd másnap mennek vissza építeni a nemzetet, és vannak a nem normálisak, mondhatni deviánsok, a nemzet pöcegödrei, ahol a megtévedt ifjak drogoznak, magyar zászlókat égetnek, kecskéket áldoznak, és ki tudja még, hogy mi minden mást csinálnak.

Magyarország nagy szerencséjére fesztiváljaink nagy része a normális kategóriába tartozik, ami azt illeti, összesen egy fesztiválunk deviáns, a példás módon megrendszabályozott Ozora, ahol a rend őrei bedrogozott fiatalokat találtak. Mint ahogy Téglásy Kristóf arról biztosított minket, a normális fesztiválokon ilyen nem fordulhat elő, avagy ha mégis, akkor maximum elszigetelt esetekről lehet szó.

Bár mindez minden kétséget kizáróan megnyugtató, vannak olyan történelmi tényekkel alátámasztott vélemények is, miszerint a tudatmódosítás a könnyűzenei fesztiválkultúra része, úgy a hatvanas évek óta, például egyes rossznyelvek szerint Joe Cocker se csak a barátaitól kapott segítséget Woodstockban.

Léteznek ráadásul olyan elismert zenekarok és előadók, ahol a tudatmódosítás mondhatni a kreatív folyamat része volt – nem egyszer kellemetlen, avagy tragikus mellékhatásokkal. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Pink Flyod vagy pláne Joe Cocker csak LSD mellett lenne élvezhető, azt azonban igen, hogy nem kell ahhoz Ozorára mennünk, hogy “drogos” zenéket halljunk.

A hanyatló nyugat ópiumától természetesen nem kell zavartatni magát Téglásy Kristófnak, hiszen a normális magyar fesztiválokon a normális magyar fesztiválozók és zenekarok legfeljebb isznak, mint a gödény, az pedig csakis optikai csalódás lehet, hogy sötétben a tántorgó normális fiatalok gyanúsan hasonlítanak a deviáns fiatalokra. Elvégre Magyarországon az teljesen rendben van, sőt kívánatos is, hogy az immár szinte mindegyik fesztiválon fellelhető pálinkázókban becsületes magyar módjára ájulásig igyák magukat a résztvevők. Hollandiában a könnyű drogokat legalizálták, nálunk a házi pálinkafőzést; naná, hogy mi állunk jobban az alkoholizmus terén!

Az úgynevezett elektronikus partizene persze már a West Balkán tragédia óta a kormányzat bögyében van, és az sem túlságosan meglepő, hogy csak kellően látványos és természetesen teljes egészében használhatatlan tüneti kezelésre futja, hiszen az elsődleges cél nem a fiatalokra leselkedő veszélyek csökkentése, hanem azon választói réteg kielégítése, amely tagjai reggel, délben és este ugyan szívesen megisznak egy-egy kupica pálinkát, ám a drogot, legyen az bármilyen fajta, az ördögtől valónak tartják. Ilyen zene azonban nem csak a West Balkánban és Ozorán szólt, hanem ennek populárisabb verziója dübörög az egyik legnagyobb, úgynevezett prémium magyar fesztiválon, a hasonló zenéket szolgáltató parti arénák pedig szinte mindenhol megtalálhatóak.

Azt nem tudjuk, hogy Téglásy Kristóf és csapata milyen módokon próbálja megvédeni a normális magyar fiatalokat az ezeken a helyeken rájuk leselkedő veszélyekről, hacsak nem a NER-ben jól bevált, immár tudatmódosító szerek nélkül is mesterien űzött valóságtagadással: miután Ozorát leszámítva az összes magyar fesztivál normális, természetesen drogokat sem fogyasztanak rajtuk, az alkohol meg külön jó, hiszen kis szerencsével pár év alatt annyira eltompítja a normális magyar fiatalok agyát, hogy simán megszavazzák újra azt a kormányt, amelynek képviselője ekkora ostobaságokat beszél. Az alkoholisták és szenvedélybetegek száma eközben szépen kúszik felfelé, de semmi gond: Magyarországon ez a normális.

Szerző: Stemler Milós