Márai Sándor, az értékelvű kozmopolita

A közelmúltban kezünkbe akadt egy Márai Sándor kötet, az Európa elrablása (egyben a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című írásával, kiadta a Helikon, 2008). A kötet annyira inspiráló, hogy kigyűjtöttünk néhány idézetet bizonyos témakörökhöz kapcsolódóan, melyek  jelenleg, a két írás 1942-es, illetve 1946-os megjelenését követően 60-70 év elteltével is ugyanannyira aktuálisak, mint korábban bármikor.

Európa újjáépítéséről a második világháború után

Ratto d’Europa? Elrabolták, igazán? Kik és mit?… Mindenekelőtt a hivatástudatot; azt a tudatos vagy ösztönös zsigeri meggyőződést, hitbuzgalmi lelkiállapotot, hogy Európának, tehát e földrész lakóinak valamilyen küldetésféle megbízatásuk és szerepük van a világban, s ezt a megbízatást az európai sorstól kapták örökségbe… Valamit elraboltak Európából a vad erők, melyek acélseprőkkel sepertek végig városok és csataterek felett. Az emberek élnek, mert élni organikus lehetőség, Európában is. De az élet ihlet nélkül nem szerep, csak enyészet…”

 „Európa nagy áramforrása és áramtelepe mindig az itt élő történelmi népek öntudatos, egymás mellett és egymás ellen folytatott versenyének különböző szintjeiből táplálkozik majd…De két világháború… megtanította az európai népek vezető csoportjait arra az egyszerű igazságra, hogy… Európa nemzeti határai nem lehetnek többé egyértelműek az eddig ismert és védett gazdasági vámhatárokkal… A háború után az árucsere eddig nem ismert méretű körforgását kell megteremteni, ha nem akarjuk, hogy az európai termelés és az itt élő tömegek anarchikus gazdasági állapotok áldozatai legyenek. A gazdasági határokat tágítani kell, ameddig csak lehet… Még mindig elviselhetőbb Európa népeinek összessége szempontjából, ha egy textilgyár tönkremegy Sopronban, vagy egy osztrák vasgyár kénytelen fuzionálni egy svéd acélteleppel, mint Európa pusztulása, mely menthetetlenül bekövetkezik, ha a védvámok mai rendszerét fenntartják… A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másként látni, mint vámhatárok nélküli, közös óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit. Ma talán még valószínűtlennek tetszik, de néhány esztendő múltán egyáltalán nem lesz valószínűtlen a föltevés, hogy a mai gazdasági érdekektől és világnézeti szempontoktól tragikusan részletekre szaggatott Európa helyén fölépül egy másik, ahol minden európai nemzet polgára akadály nélkül utazhat, s az útlevél zsebében jogot ad, hogy vízum nélkül lépje át az európai országok határait, Oslóban ugyanazzal a pénzzel fizessen, mint Nápolyban, s a norvég halász áruját egyenesen és külön engedély nélkül feladhassa a bolgár nagykereskedő címére”….

Ugyanakkor “aki nem vesz részt megfelelő értékű és minőségű munkával a javak termelésében, nem igényelhet a maga száméra éppen olyan részesedést, mint azok, kiknek képessége és munkaminősége a termelést tökéletesíti és a termelt javak bőségét fokozza.” Viszont, aki „jobban és tehetségesebben termel, természetesen nagyobb mértékben részesül a termelés hasznában, de nem nézheti többé a birtokos közönyével a tömegek sorsát.”

Végül, „ha a Nyugat felelős vezetői egy napon félreérthetetlenül kimondanék, hogy a nyugati demokrácia nem azonosítja magát semmilyen formájú nácizmussal, könnyebb lenne elkezdeni a nevelést a demokráciára”.

A magyar nemzet helyzetéről Európában

„A magyar nemzet az elmúlt száz esztendőben minden háborús vállalkozását elvesztette, de nem észlelhette senki, hogy a nemzet a vereségek sorozatából valamilyen erkölcsi tanulságot vont le. A siker nem boldogít, de a sikertelenségből mindenki csak makacsabb, konokabb és ridegebb lesz.”

 „Most a vér ömlik. Egy napon ömleni kezd a tinta, s az emberiség egésze felveti a háború felelősségének kérdését… Mert ezt a kérdést, az emberiség legnagyobb tömegszerencsétlensége által felidézett igen nagy erővel szólaltatja meg az emberi lelkiismeret… Azért, ami történt, a szó erkölcsi értelmében mindenki felelős, aki ebben a korban élt. Az előre nem látó szűkkeblűség éppen úgy felelős, mint a támadó indulat, a katona éppen úgy, mint a polgár, a forradalmár éppen úgy, mint a bankár, a névtelen és „megtévesztett” tömeg éppen úgy, mint szellemi és politikai vezetői.”

„Soha nem szerettem bűneim” – írta Gogol. Ez álláspont. De a magyar társadalom nem mondhatja ezt: szerette bűneit, és bűntudat nélkül gondol ma is azokra. Ebből nem gyógyítja ki más, csak a műveltség nagy nevelő kísértete.”

 Az ország „meggyújtotta a gyufát, mikor a környező államok lángban álltak”, ám ez nem egyéni, hanem inkább az európai államokkal együtt a kollektív felelősségét alapozza meg.

Az értékekről

Értékek tekintetében „a magyarság legmélyebb öntudatával hiszi és vallja ma is, hogy a keresztény kultúra egyértelmű az európai műveltséggel és hivatásérzéssel”.

„A humanista ma gúnynév Európában. Nem kell sok idő hozzá, hogy a tömeg, mely eszméi hajtóerejétől megfosztott, letűnt liberalizmus és új társadalomszervező kísérlet a kollektivizmus között kényszerül új életformákat keresni, ha emberi igényekkel akar tovább létezni az occidentális kultúrterületeken, kénytelen visszahívni a tantermekbe és a közélet lobogóira ezt a ma oly bátran és harsányan megvetett nevelőt.”

„Vizsgáljuk meg pontosan és részlehajlás nélkül, mi az, ami az elmúlt években a hazai középosztály ízlését valóban megnyerte… nemzeties vagy valláserkölcsi mezbe öltözött igénytelenségek burjánzását láthatjuk az egyik oldalon, s a másik parton a meztelen üzleti érdekek által megteremtett és feltálalt közhelyirodalmat vagy tetszetős, de a művészet igazi igénye és erkölcse nélkül írott, rendezett, színpadra, vászonra alkalmatlan ponyvát… Fokozottan ügyelhetne szellemi bírálat arra, hogy „magyar”-nak csak azt ismerje el, amit igazán szellemi igény és művészi tehetség alkotott, nem pedig a gatyába vagy árvalányhajas jelmezbe bújtatott kispolgári giccset…

„A legveszedelmesebb jelszó, melyet a magyarság fülébe húzhatott volna egy olcsó sikerekre számító nemzetszemlélet, az extra Hungariam non est vita (Magyarországon kívül nincs élet – a szerző) jelszava. Semmi sem olyan behízelgő, mint ez a nagyon egyszerű változatokkal, szívet megejtő modulációkkal, sajtóban, irodalomban, színpadon és mozgóképen könnyen lejátszható dallamos tétel, mely elhiteti egy nemzettel, hogy sajátságai, minősége, intézményei, társadalmi berendezkedése, közszelleme, igen, még ételei, ruhái, táncai dalai is valamilyen egyedülvaló, semmiféle más teljesítményhez, berendezkedéshez, sajátsághoz nem hasonlítható, felülmúlhatatlan értéket jelentenek az egész emberiség számára. Az új magyar pedagógia egyik legfontosabb feladata, hogy a nemzet közszellemét felszabadítsa e cigányprímás bűvöletből, ebből az elérzékenyült önimádatból, amely sajnálatosan áthatotta az elmúlt évtizedekben a magyar öntudatot… Nem élhet egy nép valamilyen don Quijote-szerű önbűvöletében, mert a valóság tragikusan megtanítja arra, hogy a romantikus szerep minden világi vállalkozása alkalmával a tények és erőviszonyok kegyetlen ellenállásába ütközik. Csaknem oly káros és vészes, mai szóval: destruáló ez a fakírszerű önelragadtatás és önigézet, mint az a másik nyegle és üzleties nemzetközi szemlélet, mely pökhendien tagadja egy nemzet hagyományaiból táplálkozó öntudatának jogosultságát, egyéni képességeit és sajátságait.”

„A gyakorlatban azt látjuk, hogy a nemzeti hiúságnak hízelgő szellemi ipari érdekeltjei azonnal a nemzetköziség, a dekadencia, átkos kozmopolitizmus és más, ez untig ismert és ismételt szólamokból következő, még sokkal súlyosabb és körmönfontabb vádaskodással illetik mindazokat, akik a nemzetet e két magatartás végleteinek veszélyeire emlékeztetik, s önismeretre, sallangos és üzleties nemzetieskedés elutasítására s a nyegle és meddő álintellektualizmus minden nemzeti értéket tagadó szemléletének elhárítására bíztatják.”

“A magyarnak olyan arányérzéke van, mint kevés népnek Európában”, ugyanis „magyarnak lenni nem állapot, hanem feladat és hivatás”. .A cél, hogy „honfitársaink kifejtsék a nemzeti közösség legjobb tulajdonságait, minőséget tudjanak nyújtani azon a piacon, melynek végső gazdasági határa… az egész emberi világ.”

„Vad és keserű világ ez az itthoni. Ez a főzet, svábból, zsidóból, szlávból, milyen keserű főzet! De ereje van, valóságos íze! Aki egyszer belekanalazott, minden más kosztot diétásnak érez!”

A tolerancia szerepéről

„A népiskolák termeiben… nem ártana az emberi együttélés legfontosabb minőségi feltételének, a tapintatnak is szentelni néhány órát: a tömegek vertikális betörése a műveltségbe feljogosítja a nevelőt arra, hogy a tapintat kérdését, mint az emberi együttélés egyik legfontosabb feltételét, legalább olyan népoktatási anyagnak tekintse, mint a földrajzot vagy a tornát.”

Hans Castorp

Advertisements

One thought on “Márai Sándor, az értékelvű kozmopolita

  1. Végül a középosztály tényleges magyar része: a lefelé és felfelé bukottak két rétegéből tevődött össze: az első típus az úr betyár, minden szociális igazság, kultúra, könyv művészet ösztönös ellensége, a születési kivételezettség és kiváltságosság vadagyarú ember baromja. A második típus az ezercsalafintaságú ravasz haszonvadász, szolgál minden űrt és érdeket, elnyom minden gondolatot és munkát, lesz bármily párt vagy érdekszövetség ágense, lesz idegen érdekek zászlója, poroszlója, vagy vérebe: csakhogy a maga vagyonát és hatalmi helyzetét emelje. A harmadik típus: talán a leghitványabb, aki nem vállal soha semmilyen felelősséget, kezdeményezést, nem kockáztat semmilyen melléállást, aki mindenszínű és semmi színű, barátja minden sikernek, és elszökője minden tragédiának.
    A középosztály felfelé bukott magyar elemeinek, minden lépésüket előre, minden deka több kenyerüket az¬zal kellett és kell megfizetniük: hogy buzgón megmutassák az uralkodó érdekszövetségnek, mindenképpen al¬kalmasak az álláshoz jutásra, az előléptetésre… A fentebbi lelki sajátosságból szükségszerűen következik a ma¬gyar középosztály egy másik általános vonása: antidemokratikus, demokráciaellenes… egyszerűen a jól nevelt házi kutya úrkutyasága, mely fogat vicsorít a kevésbé pártfogolt és „be nem érkezett vértestvérei ellen!… a folyto¬nos szolgaságban Annyira úri emberré csonkult, hogy képtelen emberré egészségesedni.
    (És ez az a „polgári középosztály” amelyet az új politikai kurzus szerint újjá kell teremteni?)
    Szabó Dezső.írja

Nem minden vélemény számít - a véleményeket szigorúan cenzúrázzuk, e helyütt véleményt csak a demokratikus keretek között lehet nyilvánítani!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s