Teljes mértékben egyetértünk Andrassew Ivánnal

Andrassew Iván: Az áldozatok természetéről 
Kitettem egy képet meg egy üzenetet a Facebook-oldalamra. A kép egy megnyomorodott idősödő férfit ábrázol, félmeztelenül. Az egyik karja hiányzik. De csak neki, mert a mellé tett üzenetben a sógornője tudatja a világgal: hogy munkahelyi balesetet szenvedett, rokkant volt, eddig, de most meggyógyult.
Egy bizottság úgy döntött, hogy menjen csak szépen vissza dolgozni. Arról a bizottság nem tehet, hogy nincs munkahely, és ha lenne, akkor is nehéz találni egy félkarú embernek, aki ráadásul az emberpiacon idősnek is számít, ésatöbbi. A bizottságot azzal bízta meg a fülkeforradalmi országtisztogató hatalom, hogy szűrje ki azokat a csalókat, akiket alaptalanul rokkantosítottak, vagy alappal, ám időközben meggyógyultak.
A letépett karú ember esetében nyilván arról van szó, hogy vannak olyan munkakörök, amelyeket így is nagyon jól el lehet látni. Például a nyakába akaszthat egy reklámtáblát és ügyesen sétálgathat, mondjuk a Váci utcán. A választások előtt akár a Simicska-reklámbirodalom Fidesz-plakátjait is rá akaszthatják majd. Nem csak azt hirdetné, hogy szavazzunk a Fideszre, hanem azt is üzenné, hogy azért teheti ezt, szép és méltányos javadalmazásért, mert a Fidesz emberséges, hiszen még egy idősödő, volt rokkantnak is ad munkát.
Mielőtt önök ádáz szörnyülködésbe kezdenének, megjegyzem, hogy a héten lett volna erre alkalom. A Hősök terén napokon át – a rendkívüli melegre való tekintettel gyakorlatilag életük kockáztatásával – tüntettek rokkantak a méltatlan, embertelen állami bánásmód miatt, a fővárosi lakosság teljes közönye mellett.
Budapesten úgy kétmillió ember él. Ezek közül szűken számolva is legalább százezer érintett. Van pár százezer rokonuk, barátjuk, jó ismerősük. Ezek mind-mind szinte teljesen rendbenlévőnek találják azt, hogy egy magát forradalminak mondó kormány legnyilvánvalóbb tevékenysége nem csak az, hogy segíti a gazdagabbakat és szerencsésebbeket, hanem az is, hogy szabályosan letapossa a szegényeket és szerencsétleneket azért, hogy az előbbieknek több jusson. Nem is emlékszem, hogy valaha is történt volna ilyesmi, ennyire arcátlan nyilvánvalósággal bárhol is a művelt világban.
De ez nem mozdítja meg az embereket. Állítólag azért, mert félnek, ráadásul úgy gondolják, hogy pár száz fős tüntetésekkel nem hogy elzavarni, de még csak megzavarni se lehet egy kormányt.
Legyünk jóhiszeműek, és gondoljuk azt, hogy még nem értik: az efféle tüntetéseknek nem az a céljuk, hogy elzavarják a kormányt, hanem az, hogy az elnyomottakban erősödjön az összetartozás tudata, és fölkészítse őket arra, hogy teljesítsék alkotmányos kötelességüket: minden törvényes eszközzel küzdeni kell az olyan politikai erő ellen, amelyik a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik. Ami abban is megnyilvánul, hogy intézkedéseiben nyoma nincs a jogállamban szokásos egyeztetésnek, jogorvoslatnak, a közösségi érdekképviseletet pedig gyakorlatilag semmibe veszi.
Divat mostanában a mengelézés, a hatalom fasiszta jellegére való utalás, ami aztán arra jó, hogy ne arról kelljen vitatkozni, hogy mit tesz a hatalom, hanem arról, hogy miképpen lehet a cselekedeteiről beszélni. Ahhoz azonban, hogy helyesen határozzuk meg a hatalom természetét, talán az áldozatok természetének vizsgálatával kellene kezdeni. Én kimondom: a hétköznapi fasizmus ma elsősorban a tömegek, az áldozatok viselkedésében jelenik meg. De fura módon nem csak akkor nem állunk ki a másikért, ha a jogtiprás minket még nem érint, hanem akkor se, amikor már minket is, nagyon is.
Egy nép, amelyik folyamatosan azt akarja magáról elhitetni, hogy az egész történelme az elnyomás elleni harcok fényes sorozata, mai állapotában talán arra is rávehető egy könnyű rendelettel, hogy a saját ásójával és kapájával jelenjen meg tömegsír ásáshoz, tudván tudva, hogy abba belelövik. Mert fölösleges egyedekből áll, egyenként és együtt is a hatalom útjában áll, és amúgy el kell ismerni a forradalomnak azt az általánosan megfigyelhető hagyományát, hogy márpedig rituális gyilkosságok nélkül semmit sem ér, hiszen csak vérrel lehet megtisztítani a társadalmakat.
És végülis nem idegen az igazságtól az, hogy aki elveszítette a fél karját, a másikkal még ügyesen tarkón is lőheti magát a tömegsír szélén. Az is munka, ha úgy vesszük.

Az eredeti írás elérhető a szerző blogján, itt.
Advertisements

Nem minden vélemény számít - a véleményeket szigorúan cenzúrázzuk, e helyütt véleményt csak a demokratikus keretek között lehet nyilvánítani!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s