Moszkva tér – Kiállítás a Mai Manó Házban

 

Móricz Simon
MOSZKVA TÉR 2004-2005

Megtekinthetõ: 2012. június 29. – augusztus 5.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.

“A 90-es évek közepén ismerkedtem meg a Moszkva térrel, azóta úgy érzem, szinte semmi sem változott, az idő itt megállt.
Aki keresztülmegy rajta, láthatja, hogy mekkora az ellentét a tér és környezete között. Az utóbbi évtizedben átalakult és korszerűbb lett a Fény utcai piac, új és modern bevásárlóközpont épült a Széna téren, egyre több lakóház homlokzata kapja vissza régi pompáját a környező utcákban. Ezzel szemben a tér évtizedek óta változatlan: egy rideg, szélfútta, barátságtalan közlekedési csomópont.
Buda középső részének kapuja város a városban, de a szűkebb értelemben vett Moszkva teret az itt megforduló emberek többsége két célból veszi igénybe: hogy átszálljon, és hogy találkozzon. Naponta százezernyi ember tör magának utat a tömegben, reggel az álmosságtól, délután a fáradtságtól kábán. Nem látva-hallva mást, csak durvaságot, rohanást, üzletelést, közönyt, nyomorúságot, lármát, többségük számára pedig nem más ez a tér, mint egy villamoskocsikkal megtűzdelt rettenetes embermassza, egy csúnya anyajegy a város arcán.
Ezen a helyen leginkább a káosz az úr, melyet teljessé tesznek a térrel szinte együtt élők, hiszen itt működik a Főváros egyetlen régmúltú, nagyhagyományú emberpiaca. Hajnaltól reggelig munkások lepik el a metrókijárattal szembeni részt, reggeltől pedig kiegészítik őket a feketén árusítók, a hajléktalanok, az aprót kérők, a tarhálók.
Vajon lehet-e valaha is rendezett, harmonikus világ errefelé, s ugyanekkor megőrizhető-e az, ami érték, a tervezett átépítés után?
7706 budapesti közterület egyikének neve most már Széll Kálmán tér, de sokaknak még mindig Moszkva tér.

Egy tér Budapesten.”

Móricz Simon

Bővebb info a kiállításról elérhető itt.

Üvegzseb

Fontosnak tartjuk és büszkék vagyunk rá, hogy lapunkat kizárólag külföldi pénzből tartjuk fenn, a tökéletes és rideg, költségvetési feszességet megteremtő idegenszívűség jegyében. Ez a technika meggátolja azt, hogy színvonalunk a Heti Válasz, a (korántsem annyira) Demokrata, illetve a Magyar Nemzet, valamint a Magyar Hírlap kormányzati agitprop lapok színvonalára süllyedjen.

A módszer megakadályozza a magyar adófizetők pénzéből történő felesleges költekezést, így mintaszerűnek tartanánk tömeges elterjesztését. Az állami propaganda nézetünk szerint könnyedén teljesíthető lenne akár egy-egy minisztériumi kikiáltó alkalmazásával, akinek maximum a dobfelszerelését és az öltönyét kellene megvenni, a demagógia sulykolása végett teljesen fölösleges fenntartani százmilliókért négy álkonzervatív lapot. Hogy az úgynevezett “nemzeti konzultációkról”, melyek általában egy antidemokratikus jogalkotási hullám előszelei, ne is beszéljünk.

Keresztény értékek az Európai Unió jogában

Manapság populista körökben igen sok szó esik arról, hogy az Európai Unió valamiféle “túlzottan liberális” értékrendet képvisel, ahol egy relativista értékpluralizmus létezik, amely végső soron hosszú távon a hagyományos értékeinket leépíti, erkölcsi érzetünket tompítja. De igaz-e ez? Tényleg keresztényellenes lenne-e az Európai Unió?

Kisbenedek Attila fotója.

E téren két kérdéskört kell különválasztani – és azokat markánsan el kell választani egymástól.

A kereszténységre történő utalás

Az első annak a kérdése, hogy az Európai Unió jogában hivatkoznak-e a keresztény (esetleg keresztény-zsidó) értékekre – azaz konkrétan megemlítik-e, hogy az Európai Unió országaiban évszázadokon-évezredeken át meghatározó értékekről van szó. Ahogyan látjuk a mérsékeltnek (és egyébként politikailag hellyel-közzel korrektnek) mondható jobboldali magyar álláspont szerint meg kellett volna jeleníteni a keresztény értékeket az uniós jogban – különösen a Lisszaboni Szerződésben. Ezt egyébként a Vatikán is szorgalmazta volna. A magunk részéről ezzel nem teljesen értünk egyet – amellett, hogy messzemenőkig elismerjük ezen értékek fontosságát. Azóta ugyanis, hogy a kereszténység kilépett a kvázi államvallási státuszából, a felvilágosodás során megjelent egy újabb elv, ez pedig a lelkiismereti és vallásszabadság kérdése. A feszültséget az Európai Unióról szóló szerződés úgy hidalta át, hogy Preambulumában a következőképpen rendelkezett:

“ÖSZTÖNZÉST MERÍTVE Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak…

a következőkben állapodtak meg…” (és utána jön a konkrét normaszöveg).

A keresztény értékek tekintetében tehát a “vallási és humanista örökség” kifejezést használják. Elképzelhető, hogy e helyett konkrétabb lett volna a keresztény, esetleg keresztény-zsidó értékeket megjeleníteni. De ne felejtsük el, hogy ez egy “lejtős pálya”. Jól látható például, hogy a magyar jogalkotó akkor, amikor (Európában szokatlan módon) a himnusz “Isten áldd meg a magyar-t” részét a preambulum elé teszi idézőjel nélkül, illetve amikor az Alkotmányunkban csak a keresztény gyökerekre hivatkozik például a zsidó gyökerek említése nélkül, alapvetően gázol keresztül a lelkiismereti és vallásszabadság nemzetközileg elismert normáin – hiszen a más vallásúaknak, illetve az ateistáknak is joga van a szabad véleményükhöz, és egy alkotmány (amit nálunk visszás módon már Alaptörvénynek hívnak) az ő alkotmányuk is kellene, hogy legyen. Egy európai államban nem lehet rájuk erőszakolni semmit. Hogy az egyházi státusz sajátságos, feudális módon történő “osztogatásáról” és a sok ponton alapjogokat sértő legújabb egyházjogi szabályokról ne is beszéljünk (a problémákról itt lehet olvasni). Ilyen értelemben tehát azt gondoljuk, talán helyesebb nem nevesíteni a kereszténységet, és pusztán vallási gyökerekre utalni, mint átesni a ló túloldalára, és kvázi “államvallási” titulussal ruházni fel. Ettől függetlenül, nem tartottuk volna bajnak, ha az uniós jogban is megjelenik a konkrét kifejezése – annak viszont csakis az egyéb Európában jelenlévő történelmi vallás(ok) megjelenítésével  lett volna értelme. Ebben az esetben e “humanista értékeket” is érdemes lett volna kiemelni, így például a szabad vallásgyakorlás, illetve a “vallás nem gyakorlásának” jogát is.

A keresztény értékek kontra szekularizált értékek – ha valami elvileg keresztény érték, de ezt nem mondjuk ki róla, az már nem az?

A másik alapvető, és őszintén szólva, az előbbinél nézetünk szerint lényegesen fontosabb kérdéskör, a keresztény értékek megjelenése az uniós jogban. E téren azt gondoljuk, hogy miután a kereszténység, sőt, a keresztény-zsidó értékek a történelem során Európa alapvető értékeivé váltak, sőt bármily furcsán is hangzik, a társadalom értékrendszere és a keresztény (keresztény-zsidó) értékrendszer hatott is egymásra. Nem lehet tehát a keresztény értékeket úgy elképzelni, hogy az ember kimászott a barlangból, és ölébe hullottak az értékeink. A kereszténységet megelőzően is volt a társadalomnak összetartó ereje, eszményei stb (ld például a zsidó vallásból átvett számtalan koncepciót, erényeket, stb.), majd a kifejlődésvel ezek egy részét intézményesítette, sokat hozzárakott, stb. Természetesen ezen értékeket az aktuális politika és a társadalmi fejlettség szintje mindig befolyásolta. A társadalom gondolkodásmódjának lényegén egyébként még a felvilágosodás sem változtatott. Miért nem lehet sok feleségünk? Miért gondoljuk azt, hogy minden egyes indivídumnak önálló értéke van, önálló, védendő gondolatai vannak, és joga van az élethez, saját értékválasztásához, stb.? Miért nincs halálbüntetés, miért nem szabad ölni? Miért nem lopunk? Miért jobb családban élni, mint magányosan? Miért léteznek egyáltalán általánosan elfogadható és elfogadott értékek, miért nem vagyunk értékrelativisták, ellentétben például a keleti filozófiákkal (amelyek átvétele a nyugati-ember számára pontosan emiatt problematikus). Mit gondolunk a szegények segítéséről, az elesettekről? Mi a képünk a fegyelemről, az alkotásról? Miért tiszteljük a méhmagzatot (mert még az abortusz pártiak is tisztelik, ha nem is tartják emberi lénynek, ez már más téma). E téren a társadalmainkat jelentős részben az oly sokáig a vallások által megteremtett értékkoncepciók határozzák meg ma is. Sőt, még az olyan “furcsa” fogalmakban is megjelennek ezen értékek, mint a tolerancia: gondoljunk például az “anoním keresztények” kategóriára, mely szerint azok, akik betartják a kereszténység tanításait és életük megfelel a kereszténység erkölcsi követelményének, üdvözülnek – attól függetlenül, hogy vallásosak-e, vagy sem. Ugyanez a zsidó jogban is létezik (noahid szabályok). Gyakorlatilag e normákat a lopás, gyilkosság, házasságtörés, stb. tilalmai alkotják. Nem mítosz tehát a keresztény Európa, mint ahogyan többen állítják, még akkor sem, ha sok normánk még korábbi társadalmak eszményein alapul. A kérdésen az sem változtat sokat, ha egyes katolikus vezetők a jelenlegi magyar kormányzat mellé állnak és a nemzetközi normákat és tendenciákat kritizálják demagóg módon. Ez egy sajátságosan magyaros betegség, bár máshol is megvannak a tünetei: hazánkban a jobboldal fokozatosan Európa-ellenes és “nagyvilág” ellenessé vált, és sodorta, sodorja magával a keresztény egyházakat is. Nem feltétlenül függ e tény össze a katolicizmus mibenlétével tehát – mások a reakciói pl. sokszor a német katolikus egyháznak, az amerikainak, stb.

Emellett ráadásul ne értékeljük alul a katolikus-református-evangélikus egységet, mely az embertelen eszmék elleni küzdelem és az antiszemitizmus kapcsán megvalósult. Ráadásul fontos és lényeges momentumnak tartjuk, hogy Erdő Péter bíboros maga kérte, beszélhessen az élet menetén, és kifejthesse: az antiszemitizmus nem fér össze a keresztény értékekkel (sem), mint ahogyan az a ténymegállapítás is igaz általános érvénnyel, hogy “nemzeti radikálisnak lenni deviancia“, mely a társadalom értékeitől és ezáltal közvetve (bármennyire is hangsúlyozzák az ellenkezőjét) a keresztény értékekkel történő szembefordulást jelez. Végül ne felejtsük el, amikor keresztény értékekről beszélünk, hogy például a náci hordák halálbüntetés visszaállítása iránti igénye szöges ellentétben áll a II. János Pál által leszögezett értékekkel (ld. Thaisz Miklós: A keresztény tanítással ellenkezik a halálbüntetés), aki így fogalmazott:

“Ebbe a témakörbe tartozik a halálbüntetés kérdése is, melyre vonatkozóan az Egyházban éppúgy, mint a polgári társadalomban egyre erősödik az az irányzat, mely e büntetésfajtának csak nagyon korlátozott alkalmazását vagy teljes eltörlését követeli. A kérdést egy olyan büntetőjog keretében kell mérlegelni, amely egyre inkább illő a személyi méltósághoz s végső soron Istennek az emberre és a társadalomra vonatkozó tervéhez. A büntetésnek ugyanis, amellyel a társadalom sújtja a bűnöst elsődleges célja a bűn által okozott rendbontás helyreállítása

...

Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.”

Keresztény szabályok az uniós jogban

A fenti gondolatmenetből kiindulva, az uniós jogban számtalan ponton megjelennek az alapvető, korábban legfőképp vallások által is közvetített értékek. Természetes, hogy ahogyan az idő haladt előre, ezekre egyéb értékek is rárakódtak – például a tolerancia kérdésének hangsúlyozása. Az is igaz, hogy célszerű lenne ezen értékeket átgondolni, és kissé precízebben összefoglalni, mint ahogyan teljesen egyetértünk azon véleménnyel is, hogy az unió szervezetrendszerét is meg kell reformálni (ha az EU diktatúra kifejezést e téren olcsó populizmusnak is tartjuk).

E téren azt látjuk, hogy a legtöbb, keresztény illetve keresztény-zsidó érték az Alapjogi Chartában jelenik meg. Gyakorlatilag e dokumentum kompletten felfogható ezen értékek tárházának. E szabályok mára már szekularizált értékekké váltak, gyakorlatilag ugyanakkor a keresztény történelmi tanításban gyökereznek, viszont ettől függetlenül bármely ateista is azonosul velük. Hogy csak egy pár cikket idézzünk közülük:

“Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.” – ld. a történelmi vallásaink indivídumról alkotott nézeteit – bárkinek joga van választani jó és rossz között.

“Minden embernek joga van az élethez. Senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni.”

“Mindenkinek joga van a testi és szellemi sérthetetlenséghez.”

“Az orvostudomány és a biológia területén különösen a következőket kell tiszteletben tartani: …az egyedkiválasztást célzó gyakorlat tilalma (ld. az egyházak vonatkozó tanításait), az emberi lények szaporítási célú klónozásának tilalma.”

“A magán- és a családi élet tiszteletben tartása”

“A tulajdonhoz való jog.”

“A törvény előtt mindenki egyenlő”

“A megkülönböztetés tilalma: Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.”

“A nők és férfiak közötti egyenlőség” (Ádám oldalbordája)

“Az Unió elismeri, és tiszteletben tartja az idősek jogát a méltó és önálló élethez, a társadalmi és kulturális életben való részvételhez.”

“A munkavállaláshoz fűződő jogok” (szinte teljesen összhangban vannak a vonatkozó pápai enciklikákkal)

“Tisztességes eljáráshoz való jog”

A keresztény jog transzformációja – az inkvizíciótól a tisztességes eljáráshoz való jogig

Fontos látni, hogy a történelmi vallások is fejlődtek, és fejlődnek folyamatosan. Újabb és újabb választ kell tehát adni a kihívásokra, újabb és újabb problémákat vet a fel a szent szövegek, különösen a Biblia értelmezése. A válaszok bizonyos határok között újraértelmezhetőek, sőt, újra is kell folyamatosan értelmezni őket. A Jézusi tanítást egy mai ember gyökeresen másnak találhatja, mint egy 800 éve élt személy. Ma az indivídum “jogának” találjuk például a fair eljárás jogát, míg egykor az inkvizíciót ezen joggal konformnak találták. Szükséges a folyamatos “újragondolás”, és hasznos is. Ez az alapvető értékek rendszerén nem változtat, viszont állandó “finomhangolásra” kötelezi az egyházakat, hogy tanításaik alapján meghatározzák, mi a helyes és követendő út a hitelveik alapján.

Összefoglalva tehát megállapítható:

  • Az EU nem egy keresztény és kultúraellenes rendszer, még akkor sem, ha szerkezetén szükséges lenne egyszerűsíteni, hogy közelebb kerüljön az átlagpolgárokhoz
  • Nem biztos, hogy a kereszténység nevesítésének hiánya baj, a szabályok tartama lényegesebb
  • Amennyiben a kereszténység nevesítésre került volna, más vallások és az ateisták jogait is garantálni kellett volna
  • A keresztény értékek megjelennek az EU jogában, sokszor látens módon
  • A vallás változik, az EU a vallásból és társadalmunk alapvetéseiből minimumokat épít be a jogrendszerébe (a nemzeti jogokhoz hasonlóan).

Hans Castorp és külső tanácsadóink