Az agressziónak is több szintje van

Van ugye az, amikor valaki túlreagál dolgokat, indokolatlanul heves viszont-reakciót produkál, és némi nevelés, csitítás, büntetés, stb., levezetheti erről. 

És van, aki rabiátus, de hamar visszakozik, megbán. 

És van a szimpla vadbarom, akinek alapértelmezésében van ott az arrogáns fellépés, a tahóság, a bunkómód eltaposás, akinek intellektuális kapacitása és kulturális deficitje adja ki a mindenen átgázolást, és akivel emiatt nagyon nehéz bármit kis kezdeni, de lehet például fontos ügyektől, helyektől távol tartani, lehet tőle megóvni a normákat így-úgy, de elfogadó többséget azzal, hogy be sem engedjük az érzékenyebb helyekre, nemhogy még behívjuk.

BÉCSBŐL JELENTI MAROSVÁSÁRHELYI KOLLÉGÁNK:

lovagaszélbenOrval és Bécsi Tudósítónk

Reklámok

Díjat neki

jós” Nemrég arra hívta fel nézői figyelmét, hogy egy bolgár látnokasszony, akinek jóslatai 80 százalékban megvalósulnak, megjövendölte: 2115-ben az idegenek a magyarokon keresztül veszik fel a kapcsolatot az emberiséggel. A magyarok eredetére vonatkozó elméleteket pedig így szintetizálta: „Mi, sumérok, szkíták, etruszkok, kelták, hunok – vagyis magyarok.” – ÍRTA VOLT SZANISZLÓ F.”

NEM AKÁRMILYEN ELMEZAVAR EZ, ELGONDOLKODTATÓ, MI LEHET AZ ALAPJA:

– FRUSZTRÁCIÓ, KISEBBRENDŰSÉG-ÉRZET, ELHANYAGOLTSÁG-ÉRZÉS, KÉPESSÉGVESZTÉS OKÁN AKKUMLÁLÓDOTT DEPRESSZÍV VILÁGSZEMLÉLET

– IMPOTENCIA 

– DEMENCIA, ELBUTULÁSOS LEÉPÜLÉS

– MUNKANÉLKÜLISÉGBŐL EREDEZTETHETŐ BÉRFIRKÁSSZÁ VÁLÁS JELENTŐS ANYAGI HASZONSZERZÉS CÉLJÁBÓL

– KÉPERNYŐFÜGGŐSÉG MIATT DEVALVÁLÓDOTT ÉRTÉKSZEMLÉLET

– ERŐS KOHÉZIÓS JELLEMZŐKKEL BÍRÓ PERIFÉRIKUS CSOPORTOK, FUNDAMENTALISTA KÖZEG IRÁNTI AUTORITER VONZALOM

– PARANOID-SKIZOFRÉN SZEMÉLYISÉGZAVAR MEGFELELŐ KÖZEGGEL TÁRSULVA

– BORDERLINE SZEMÉLYISÉGZAVAR TÉVESZMÉKRE ÉPÜLŐ GONDOLATI HÁTTÉRREL

– BIPOLÁRIS DEPRESSZIÓ MÁNIÁS SZAKASZAINAK KÉNYSZERESEN ALKOTÓKÉNT/TEREMTŐKÉNT MEGÉLT SZAKASZAIBAN MEGALKOTOTT TÉVESZMERENDSZER ÚJRA ÉS ÚJRA ELŐVETT ÉS TOVÁBBFEJLESZTETT/BONYOLÍTOTT KONKLÚZIÓIHOZ VALÓ KÉNYSZERES RAGASZKODÁS, DEPRESSZIÓS SZAKASZBAN HASONLÓAN HEVES PÁNIKREAKCIÓKKAL, FÓBIÁKKAL

Orval

Jóembert keresünk a Vígszínházban

Pénteki nap folyamán volt alkalmunk megnézni Bertolt Brecht Jóembert keresünk című darabját a Vígszínházban. Ritka jó kis darab, nagyszerű előadás, örömmel ajánljuk bárkinek.

joemberek1

Az előadást Michal Docekal, a prágai nemzeti színház ígazgatója rendezte és több cseh művész is részt vett a megvalósításában. Magát a darabot elő lehetett volna adni egészen konzervatív és kissé unalmas stílusban is, ám itt nem így történt: folyamatosan változtak a képek, nagyszerű hanghatások (háttérben animációk) jelentek meg, a betétdalok helyesek és odaillőek voltak, az egész benyomás egy nagyon érett és jól megtervezett, viszonylag absztrakt ám mégiscsak emészthető produkció hatását keltette. Emellett az oly’ sokszor tapasztalható szokásos ripacskodás is elmaradt, és a  színészi alakítások (pl. Eszenyi Enikő) is  jók voltak.

A történet a következő: ‘…három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába, azért, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A próba egyszerű: találniuk kell valakit, aki szállást ad nekik. Az isteneknek azonban csalódniuk kell, mert hosszú útjuk során senki sem akad, aki befogadná a három idegent. Csak egy pénztelen utcalány látja őket szívesen: Sen Te, akit a jótéteményért megajándékoznak, mert abban bíznak, Sen Te példája bebizonyítja majd, hogy jó emberek is élhetnek emberhez méltó életet a Földön. Az ajándék segít Sen Tének talpra állni, de közben az istenek kísérletének alanyává is teszi: kérdés, hogy képes lesz-e jó maradni egy olyan világban, ahol hatalmas a szegénység, és mindenki csak a saját, önző érdekeit tartja szem előtt, vagy tigrissé kell válnia, hogy megvédje magát.”(idézet a Vígszínház tájékoztatójából)

Még egyszer ki kell, hogy jelentsük: a darab megtekintése “nem fáj”, jó, okos és szép munka, gratulálunk a színháznak és a művészeknek hozzá.

Hans Castorp

Egy EU-konform térkép-applikáció, tessék nézegetni

A térképre kattintva megnyílik egy oldal, melyen Európa történelmi térképeit lehet megtekinteni. Jól látható, hogy Magyarországon egyértelműen a történelmi tények “átértelmezése” zajlik a birodalmi múlt teljes negligálásával, a Szent Korona tan unos-untig való ismételgetésével, ahelyett, hogy elgondolkoznának az ország valódi történelmi szerepén: hogy egy Birodalom részét képezte, szuverenitása, önállósága pedig nem létezett. Hogy a gyereket milyen néven nevezzük (“Magyar Királyság igenis volt, hiszen formálisan csakugyan fennállt”), teljesen érdektelen.

Az is jellemző egyébként, hogy e tényeket általában Nyugat-Európában hozzánk hasonlóan látják: Magyarországról 1514 (különösen pedig 1521) és 1919 között nem tudnak, Habsburg Birodalomról viszont annál inkább.  térkép

HC